Az elhúzódó tél már nagyon próbára tette a türelmemet, az új botom, már egy hónapja készen állt a bevetésre, de a hóesés és a mínuszok visszatartottak a horgászástól. Végül egészen húsvét hétfőig kellett várnom, amikor a viharos szél végre nem társult szakadó esővel, így kimentem a Jászsági főcsatornára horgászni.

Ez a csatorna nem túl széles és egyenletes mélységgel rendelkezik, így ideális terepnek tűnt az első rakósozáshoz. Akadók sem nagyon vannak, ráadásul évekkel korábbi spiccbotos emlékeim remek keszegezés reményével kecsegtettek, mert akkor ugyan nyár volt, de rengeteg halat fogtam és engedtem vissza.

A felszerelés

A szereléket már elkészítettem így csak a létráról kellett levennem és a gumizáskor felszerelt stonfo kapocsba csatlakoztatnom a 8 méteres rakóshoz. Mivel elég erős, sőt kabáttépő, viharos szél fújt, így egy 1,5 grammos, carbonszáras, Exner Gusztáv úszó mellett döntöttem, amely 0,15-ös főzsinóron, 0,12-es előkével és 16-os gamakatsu horoggal képzett egységet.

Ez a rakósbot három részes topszettel rendelkezik, amelyet teljes hosszában begumiztam. A gumifeszességét be lehet állítani a harmadik tag végébe illeszkedő létrával, így az 1 mm-es latex gumit nem feszítettem túlságosan meg előre.

A rakósbothoz szintén a Decathlon kínálatából választottam görgőt, ami elsőre elég kicsinek tűnt, de a első horgászat alkalmával kiválóan vizsgázott. A négy állítható lábbal rendelkező görgő beállításban a legnagyobb kérdés a megfelelő irány és távolság meghatározása volt, de pár perc alatt ezt is sikerült.

Az etetés és csalik

Lévén a víz még éppen csak kezdett melegedni, így mindössze 0,5 kg hideg vizes, sötét színű etetőanyagot kevertem be némi süllyedő angolmorzsával és epres micropellettel valamint felturbóztam kb 1 dl édes aromával. Az alapozó etetésbe nem tettem csontit, mert egyszerűen elfelejtettem, de ezt betudom a többéves kihagyásnak.

Csalizni csontit és konzerv kukoricát vittem, valamint a ládámban lapult a tél folyamán Kínából rendelt műcsali arzenál (szúnyoglárva, giliszta, pinki) is. Végül szinte végig 2-3 szem csontival csaliztam.

Az első rakós peca

Vörösszárnyú keszeg, rakós bottal

Vörösszárnyú keszeg, rakós bottal

Az etetés után rögtön betoltam a rakóst és vártam, hogy lerohanjanak a halak. Alig hittem a szememnek, amikor a viharos, szeles időben az etetés után mindössze 3 perccel már kapásom is volt. A pici, kb 15 cm-es dévérkeszeg ébresztett rá, hogy ne késlekedjek a merítőm összeszerelésével, mert bizony ezt még ki tudtam reptetni, de a finom karbon spicc ennél nem bír el sokkal nagyobb halakat.

A merítőt összeállítottam, de következő percekben nem volt rá szükségem, mert a következő két hal is meglehetősen kicsi volt. Fél óra után dobtam még egy gombócot, de ebbe már tettem csontit is, azt gondolom ennek köszönhetően jelentősen megnőtt a kifogott halak mérete, sőt igazán szép vörösszárnyú keszegeket sikerült fognom.

Később, amikor ritkultak a kapások tettem egy próbát a műszúnyoglárva,csonti kombinációval, ami visszahozta a kis dévéreket, de nem hozott igazán nagy áttörést.

A maradék etetőanyagot összekevertem a csonti nagy részével, csak néhány szemet hagytam csalizni az utolsó fél órára. Ez újra meghozta az eredményt és ismét termetes vörösszárnyúakat fogtam, némelyik egy métert is kihúzott a topszettben lévő gumiból.

Rakós botos élmények

A legnagyobb meglepetés az volt, hogy még egy messze nem csúcskategóriás rakóssal is milyen érzékeny a horgászat. A karbon bottest pontosan közvetíti a legkisebb hal minden mozdulatát is, nem is beszélve a 30-40 dekás keszegek kirohanásairól.

A másik pozitívum pedig az volt, hogy milyen elképesztően pontosan lehetett a csalit mozgatni és az etetésen tartani még ilyen nagy szélben is. A víz nem volt túl mély és a spiccbotos megszokásból hosszúra (a topszettel megegyező hossz) hagytam a zászlót, így az úszó fölött kb 1,5 méter damil volt, de ez is könnyen és pontosan kezelhető volt.

Ez volt az első horgászatom rakós bottal, mindössze 3 óra alatt 20 keszeget fogtam, fele-fele arányban kisebb dévért és nagyobb vörösszárnyúakat.

Biztos, hogy máskor is használni fogom és próbálok még tudatosabban nagyobb halakat fogni vele. Az már ekkor biztossá vált, hogy amikor csak lehet rakósbottal fogok horgászni, mert elképesztő élményeket nyújt.